A kisebbségi lapok a megszorítások ellen

MTI
2004.02.22. 18:43
A magyarországi kisebbségek önkormányzatai, valamint heti és havi lapjainak, periodikáinak vezetői nyílt levélben fordultak Medgyessy Péter miniszterelnökhöz és Draskovics Tibor pénzügyminiszterhez, tiltakozva a sajtóorgánumoknak szánt költségvetési támogatás tervezett megszorításai ellen. A levelet aláíró főszerkesztők és lapkiadók vasárnap közleményben tájékoztatták az MTI-t arról, hogy egyidejűleg levélben fordultak a kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkárhoz és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnökéhez. Szabó Vilmostól és Heizer Antaltól azt kérik, kezdeményezzenek egyeztetést a Pénzügyminisztériummal a kisebbségek költségvetési mozgásterét csökkentő intézkedések elkerülése érdekében - áll a közleményben.

Az érintettek Mádl Ferenc köztársasági elnöknek is eljutattak egy levelet, amelyben arra kérik, hogy a határontúli magyar kisebbségekhez hasonlóan "a Magyar Köztársaság területén élő, Magyarországon adózó kisebbségek nevében is" emelje fel a szavát.

A tiltakozók nyílt levelükben leszögezik: már a kisebbségi lapok támogatását egyedüliként biztosító Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítvány 2004. évi költségvetésének 25 százalékos csökkentését is elfogadhatatlannak tartják. Ráadásul a mostani pénzügyi csomag további megszorításokat irányoz elő információik szerint. Ezzel valamennyi hazai kisebbségi lap megjelenése veszélybe kerül - áll a közleményben.

Ezért tekintettel a kisebbségi lapok működését jellemző folyamatos forráshiányra kérik az erre a célra fordítható költségvetési támogatás kiegészítését a szinten tartás biztosítása érdekében - tartalmazza a közlemény.