Megérkezett az Ukrajnától vásárolt An-26-os

MTI
2004.03.06. 11:18
Péntek éjszaka megérkezett Szolnokra az Ukrajnától vásárolt, felújított An-26-os szállító repülőgép - tájékoztatta a honvédelmi miniszter főtanácsadója az MTI-t.

Hollósi Nándor elmondta: a repülőgép ötfős személyzete és több szakember két héttel ezelőtt utazott Kijevbe, ahol elvégezték a repülőgép különböző ellenőrző vizsgálatait, illetve az úgynevezett "berepülést" is, valamint elsajátították a berendezések használatát.

Közlése szerint a szállító repülőgép a korábbi tervek szerint már a múlt héten megérkezett volna Magyarországra, azonban az Ukrajnában januárban életbe lépett, szigorított vámeljárás miatt egy hetet csúszott az An-26-os áthozatala.

A repülőgépet, amely a szolnoki vegyes szállító ezrednél szolgál majd, a Honvédelmi Minisztérium mintegy hatszázmillió forintért vásárolta a kijevi repülőgép-javító vállalatot Magyarországon képviselő cégtől.