Drasztikusan nőtt a gyógyszer ára

Népszabadság
2004.03.06. 11:18
A tervezett infláció többszörösére rúgó gyógyszerár-emelkedést ismert el Kökény Mihály egészségügyi miniszter a Duna Televízió reggeli hírműsorában. Szerinte a támogatott gyógyszerkészítmények ára 8-10 százalékkal, a nem támogatottaké ennél jóval többel emelkedett. A Népszabadság úgy tudja: a kormány az idén is arra kéri a gyártókat, tanúsítsanak önmérsékletet, s hogy ez ügyben a miniszter pénteken nagykövetekkel is tárgyalt.

Az év végéig tovább emelkednek a lakossági gyógyszerköltségek, várhatóan 20 százalékkal költenek az emberek többet a patikákban, mint tavaly - állítja Nagy József, a GKI Egészségügyi-kutató Intézet tanácsadója. Ennek nem egyszerűen az áremelkedés az oka, hanem az, hogy egyre drágább készítményeket írnak fel az orvosok. (A KSH adatai szerint az egészségügyi fogyasztói árak januárban már húsz százalékkal voltak magasabbak a tavaly januárinál.)

A Duna Televízió pénteki riportját követően a Fidesz közleményében arra kérte Medgyessy Péter miniszterelnököt, hogy mentse fel Kökény Mihályt az egészségügyi tárca éléről.