Judit
-2 °C
8 °C

Kövér szerint rosszabb a helyzet, mint a Bokros csomag idején

MTI
2004.03.09. 21:04
Kövér László szerint sokkal rosszabb az ország helyzete, mint a Bokros-csomag idején volt. Az Antall-, a Horn és az Orbán-kormány is "elég nehéz helyzetben lévő országot" vett át, míg 2002-ben egy minden mutató szerint "valóban emelkedő ország volt, és ezt juttatta ide két évnyi szorgos munkával a Medgyessy-kabinet, ahol most tartunk" - hangsúlyozta az ellenzéki politikus a Magyar Rádió egyik kedd esti műsorában.

Mint mondta, azt gondolják sokan, hogy "ez a kormány szándékosan teszi tönkre az ország gazdaságát, annak érdekében, hogy a még meglévő és kiárusítandó állami javakat minél (...) nyomottabb áron lehessen megszerezni". "Az az igazság, hogy Medgyessy Péter úgy fogja fel a kormányzást, hogy az mindössze kommunikáció: mondunk valamit, aztán a valóság vagy igazodik, ahhoz amit mondunk, vagy nem, ez van a közjogi javaslataival is mostanság" - jelentette ki Kövér László.

A kisebb létszámú parlamentről szólva azt hangsúlyozta, hogy szerinte ez a téma "egy Medgyessy Péter blöff-sorozatából", de ide sorolta a közvetlen államfő-választást, valamint a közös európai parlamenti listát is. "Európa egyik fele a térdét csapkodta a nevetéstől, a másik fele pedig a fejét fogta a szörnyülködéstől, hogy kiket vettek be az Európai Unióba", mondta ez utóbbi felvetésről. "Mi minden kérdésről hajlandóak vagyunk tárgyalni, csak hát baleknak nem jelentkezünk egy olyan színjátékba, amelyiket Medgyessy Péter ír és rendez", fogalmazott.