Túrázni járt volna a Vér és Becsület alapítója

MTI
2004.03.10. 13:11
"A sereg szempontjából megbotránkoztató volt" az egyesület működése - vallotta bírósági meghallgatásán a Vér és Becsület Kulturális Egyesület hivatásos katona alapítója. A 23 éves fiatalember az egyesülettől "túrázást, színházba járást, előadásokat, felolvasásokat" várt, ám amikor szembesült a valósággal, tavaly februárban kilépett. A szervezet megszűnése ügyében indított perben az ügyészség annak megállapítását kéri a bíróságtól, hogy az egyesületi törvény rendelkezése folytán megszűnt a szervezet, mivel tagjainak száma az előírt 10 alá csökkent, továbbá a tavaly januári bejegyzése óta eltelt egy évben érdemi tevékenységet nem fejtett ki, azaz az egyesület nem is működik. A vádhatóság szerint az egyesület tagjai az egyesületi törvénybe, továbbá az alkotmányba és több nemzetközi jogi dokumentumba ütköző módon újfasiszta nézetekkel azonosulnak, azokat képviselik.