Pert nyert Gyurcsány a Magyar Nemzet ellen

MTI
2004.03.11. 13:05
Jogerősen helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzetet a Fővárosi Ítélőtábla a napilap Gyurcsány Ferenc paksi megbízásáról közölt írása kapcsán - tájékoztatta Sarkady Ildikó ügyvéd csütörtökön az MTI-t. Az ítélőtábla ezzel csütörtökön teljes mértékben helybenhagyta a korábbi elsőfokú ítéletet - közölte a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium vezetőjének jogi képviselője.

Sarkady Ildikó elmondta, a helyreigazítás szövege szerint valótlanul állította a lap, hogy Gyurcsány Ferenc, ifjúsági és sportminiszter 100 millió forintot kapott volna, vagy ilyen összeghez jutott volna a Paksi Atomerőműtől.

Az ítélet szerint az újság olyan hamis látszatot keltett, hogy a Gyurcsány Ferenc érdekeltsége által kötött szerződésből a sportminiszternek közvetlen haszna lett volna. A valóságban azonban a miniszter nem kötött szerződést a Paksi Atomerőművel, azzal nem is állt jogviszonyban. Az atomerőművel a szerződést 1997-ben az AGÓRA Kft. kötötte, amelyben Gyurcsány Ferenc kisebbségi tulajdonos volt az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt-n keresztül. A helyreigazítást a lapnak nyolc napon belül kell a közzétennie.