Szili Katalin szerint finomítani kell a demokrácián

MTI
2004.03.13. 12:02
Szili Katalin szerint finomítani kell a demokrácia intézményrendszerét, hiányzik az alkotmányból a társadalmi szociális minimum meghatározása, a közpénzekért való felelősség és a határon túli magyarokhoz való viszony kérdésének rendezése.

"Úgy érzem, olyan fordulóponthoz értünk, amikor újra meg kell határoznunk a nemzeti minimumot. Ez jelentheti egy új alkotmány kimunkálását, vagy néhány, az alaptörvényben megfogalmazott elem újragondolását is" - fogalmazott a Népszava szombati számában közölt interjúban a házelnök, a szocialista párt alelnöke.

A politikus "visszás állapotnak" tartja, hogy az államberendezkedés ma is azon a megállapodáson alapul, melyet 15 éve az SZDSZ és az MDF kötött.

"Itt az ideje áttekintenünk, szükség van-e korrekcióra. Így azt hiszem a miniszterelnök úr jó lélektani pillanatban állt elő javaslataival" - mondta.

Ha módosításra van szükség és ez az emberek akaratával is egybecseng, akkor igenis változtatni kell. Márpedig a jelek szerint a társadalom szívesen fogadná a kisebb parlamentet és a közvetlen elnökválasztást. Ám az is nyilvánvaló, hogy csak óvatosan, a demokratikus játékszabályokat betartva szabad ezekben az ügyekben lépni - tette hozzá.