ORTT-büntetés az RTL-nek Nógrádi miatt

Népszabadság
2000.10.06. 02:36
A médiahatóság szerint az RTL Klub kirívóan súlyosan megsértette a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének tiszteletben tartására kötelező törvényi előírást azzal, ahogyan interjút közölt az olajügy koronatanújával, Nógrádi Zsolttal - közölte a Népszabadság. A lap értesülése szerint az ORTT ezért arra kötelezte a tévét, hogy vasárnap este, az Akták című műsor kezdete után öt percre függessze fel adását. A testület törvénysértőnek találta az Akták július 30-i adását, mivel az megsértette több vezető politikus jó hírnévhez való alkotmányos jogát. A hatóság kifogásolja, hogy a műsor felvezető szövegében Bárdos András arra utalt: ha Nógrádi Zsolt vallomása igaz, akkor az a tét, hogy az ország több vezetője bűnöző. A műsorvezető később úgy összegezte a szavait: a tanú által elmondottakból az derül ki, hogy a rendszerváltozás utáni politikai elit java része korrupt, bűnöző. Azt is felrója a testület, hogy a Bárdos nem kísérelte meg kiegyensúlyozni Nógrádi állításait, sőt többször meg is ismételte őket. Szabó Stein Imre, a tévétársaság kommunikációs igazgatója az ügy kapcsán csupán annyit közölt: az RTL Klub bírósághoz fordult, és abban bízik, hogy az még pénteken dönt az ügyben.