Választási bűncselekmény miatt ítéltek el egy roma politikust

2004.03.23. 17:59
Egy évi börtönbüntetésre ítélték a jánoshalmi önkormányzat képviselőjét, a település cigány kisebbségi önkormányzatának elnökét választási bűncselekmény miatt. Kolompár László büntetését négyévi próbaidőre felfüggesztette a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A 40 éves várospolitikust első fokon a választás rendje elleni bűncselekmény miatt marasztalták el. A bíróság szerint ugyanis a kisebbségi önkormányzat elnöke a bácskai városban tavaly szeptember 7-én tartott időközi választáson befolyásolta az egyik jelölt érdekében a cigány szavazók egy részét. A bíróság szerint volt olyan szavazó is, akit azzal fenyegetett meg, hogy nem kap többé közhasznú munkát, amennyiben nem szavaz az általa megnevezett jelöltre. Kolompár az ártatlanságát hangoztatta, és felmentésért fellebbezett a Szegedi Ítélőtáblához.