Mária
-7 °C
3 °C

Április 18-án ismét polgármestert választanak Dadon

MTI
2004.03.30. 15:11
Április 18-án az idén immár másodszor tartanak időközi polgármester-választást a Komárom-Esztergom megyei Dad községben.

Először január elején kellett, illetve lehetett az urnák elé járulnia a település választásra jogosult lakosainak, mert a korábbi polgármester és a képviselőtestület tagjai között helyreállíthatatlanul megromlott a kapcsolat, s ezért a testület 2003. októberében feloszlatta önmagát.

Az újonnan megválasztott polgármester, aki korábban két cikluson át vezette a képviselőtestületet, február elején lemondott azzal az indokkal, hogy kétszer is eredménytelenül végződött az alpolgármester-választás, ami szerinte a széthúzás és az önjelöltek létének bizonyítéka.

Akárcsak januárban, ezúttal is négyen indulnak a polgármesteri címért. Valamennyi jelölt függetlenként vesz részt a megmérettetésen, s közülük hárman társadalmi tisztségként töltenék be a pozíciót.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!