Jövőre elindulhat az MTV első tematikus csatornája

MTI
2004.04.13. 14:59
A jövő év végéig szeretné elindítani első tematikus csatornáját a Magyar Televízió - mondta kedden Rudi Zoltán elnök; közlése szerint elsőként a hírcsatorna kezdené meg adását, hogy az M2-t "tehermentesítsék" a politikai tartalmaktól.

"A kultúrának, a tudásnak, a művelődésnek, a közművelődésnek, a művészeteknek, a távoktatásnak, a színháznak, a mozinak, az irodalomnak nincs felülete az MTV-ben" - mondta, hozzátéve, hogy az intézkedés által egy rétegigényeket kielégítő kettes csatorna jöhet létre. Eközben a nemzeti főadón, az egyes csatornán "mindenből a java kerülhetne képernyőre", így koncentrálná most elaprózott erejét a közszolgálati televízió - hangsúlyozta.

"Tízmillió honfitársunk harmincmilliárd adóforintjából működik ez az intézmény, ezért minden egyes nézőnek valamit kapnia kell ettől a műsorfolyamtól; azoknak is, akik a magaskultúra iránt érdeklődnek, de azoknak is, akik szeretnének ellazulni, kikapcsolódni a képernyő előtt" - mondta.

Rudi Zoltán március 5-én, az elnökké választása utáni sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy tervei között - a nemzeti főadó működtetése mellett - tematikus hír-, sport-, nosztalgia és kulturális csatorna beindítása szerepel.