Mária
-6 °C
-2 °C

Kökény az MTA-hoz fordult Johan Béla háborús szerepe miatt

MTI
2004.04.22. 17:55
Kökény Mihály egészségügyi miniszter a Magyar Tudományos Akadémiát kérte fel, hogy tisztázzák a népegészségügyi program névadója, Johan Béla II. világháborús szerepét - mondta el az MTI érdeklődésére maga a miniszter csütörtökön; korábban a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum már vizsgálta a Johan Béla ellen felhozott vádakat. Az egészségügyi tárca február végén közölte, hogy megvizsgálják Johan Béla, a népegészségügyi program - és az Országos Epidemiológiai Központ - névadója életútját, mert egy szervezet felhívta a figyelmet arra, hogy a járványügyi szakembernek a Sztójay-kormány belügyi államtitkáraként része volt zsidó orvosok deportálásában. Kökény Mihály az MTI-nek elmondta: annak a vizsgálatnak az eredménye, amelyet a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Könyvtár szakértői februárban kezdtek el, és a család által rendelkezésre bocsátott dokumentumok "nem támasztják alá a Johan Béla ellen felhozott vádakat".

"Ezzel együtt a Magyar Tudományos Akadémia elnökét felkértem, hogy az MTA Történettudományi Intézete is ebben a kérdésben foglaljon állást. Azt gondolom, hogy ha a Tudományos Akadémia ezt az ügyet megnézi és állást foglal, az mindenképpen mértékadó lehet" - tette hozzá. Kökény Mihály februárban az MTI-nek úgy nyilatkozott: "Johan Bélát még holtában is megilleti az ártatlanság vélelme".

Johan Béla 1944. március végétől 1944. augusztusáig a Sztójay-kormány egészségügyért felelős belügyi államtitkáraként részt vett a zsidó orvosok deportálásában, vagyis nem igaz, hogy 1944-ben a német megszállás után állásától megfosztották, majd internálták - mondta februárban az MTI-nek Ungváry Krisztián történész.