Óvadék ellenében sem szabadulhat Hasan

2004.04.29. 16:12
Továbbra sem szabadulhat El Abed Hasan, miután a Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította a szabadlábra helyezésére vonatkozó kérelmet. Az arab pénzváltó ügyvédje azt kérte a bíróságtól, hogy védencét óvadék ellenében helyezzék szabadlábra, ám e kérésnek a bírák nem adtak helyt. A döntést azzal indokolták, hogy a gyanúsított ellen az előzetes letartóztatás hatálya alatt újabb büntetőeljárás indult, hivatali vesztegetés bűntette miatt. Ebben az ügyben a pénzváltót a Fővárosi Bíróság első fokon pénzbüntetésre ítélte, ám a bíróság szerint emiatt továbbra sem állnak fenn az óvadék elfogadásának törvényi feltételei. A végzés ellen fellebbezést jelentettek be, így az még nem jogerős