Nem bünteti távolmaradó képviselőit az MSZP

2004.05.11. 13:54
Juhász Gábor szocialista frakcióvezető-helyettes szerint meglepő volt Harrach Péter ellenzéki képviselő, a parlament alelnökének hétfői hozzáállása ahhoz, hogy nem tudta megszavazni a ház Szász Károly PSZÁF elnök utódjának jelölt Farkas Istvánt, az Eximbank jelenlegi elnökét a megújuló PSZÁF élére, a szervezet most létrejövő felügyeleti tanácsának elnökévé. A parlamentben néggyel kevesebben voltak a jegyzőkönyv szerint, mint amennyi a határozatképességhez szükséges. Ezután a gyakorlat szerint a parlament elnöke fel szokta szólítani a pártok frakcióvezetőit, hogy hívják be az esetleg a folyosón tartózkodó képviselőket a szavazásra és megismételteti a voksolást. Ez azonban tegnap elmaradt, így csak a jövő héten szavaznak a kérdésről.

A Fidesz és az MDF nem vett részt a szavazásban. Az SZDSZ részéről 19-en szavaztak a kormányjavaslat mellett, csak Gusztos Péter szavazott ellene. Az MSZP-ből nyolcan hiányoztak az ülésről, köztük Medgyessy Péter miniszterelnök és Szili Katalin házelnök. Juhász Gábor az Indexnek azt mondta, senkit sem ér retorzió a szavazástól való távolmaradás miatt, biztosak benne ugyanis, hogy a jövő héten elegendő képviselő lesz jelen, és elfogadhatják Farkas jelölését.