Az orosz titkosszolgálat segíti a palesztin fogorvos ügyében a nyomozást

Index
2004.05.17. 20:37
Az orosz titkosszolgálat dokumentumokat adott át a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságnak, mely szerint al-Kaidás, csecsen és bosnyák terroristákkal is találkozhatott az a palesztin fogorovos, akit a rendőrség terrorfenyegetés előkészületével gyanúsított meg - értesült az mtv Kékfény című műsora.

Mint ismert Saleh Tayseert április 13-án, néhány órával Móse Kacav izraeli elnök Budapestre érkezése előtt vették őrizetbe. A rendőrség gyanúja szerint a fővárosi Bartók Béla úti iszlám közösség imámja tavaly novemberben egy ismerősétől ajánlatot kért robbanóanyag beszerzésére, egy másiktól pedig azt kérte, hogy egy budapesti zsidó múzeumot robbantson fel.

"A rendőrség az Europoltól és az Interpoltól is segítséget kért, amely azt az eredményt hozta, hogy a Bartók Béla úti iszlám közösség alapítványa, amelynek számlájára 475 ezer euró átutalás érkezett egy szaúd-arábiai alapítványtól, kapcsolatban állhat azokkal a terrorszervezetekkel, amelyek a közvélemény előtt is ismertek" - reagált a Kékfény értesüléseire Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint mondta, ez nem azt jelenti, hogy a palesztin fogorvos állhatott kapcsolatban a terroristákkal, hanem azt, hogy az alapítvány.

Saleh Tayseer palesztin származású, Magyarországon élő fogorvost eddig csak egyszer hallgatták ki érdemben - állítja Snóbli József ügyvéd. A védő szerint, ha a fogorvos találkozott is terroristagyanús személyekkel nem tudhatta, hogy azok milyen veszélyes emberek. Az ügyvéd szerint szükségtelen az iszlám imám előzetes fogvatartása. Snóbli József szeretné, ha az ügyben felgyorsulna a nyomozás.