Miklós
-7 °C
2 °C

A liberálisok győztek Szlovéniában

MTI
2000.10.15. 20:26
Az első nem hivatalos eredmények szerint a Janez Drnovsek vezette Liberális Demokrata Párt (LDS) nyerte a vasárnapi szlovéniai parlamenti választásokat a szavazatok mintegy 38 százalékának a megszerzésével. A szlovén televízió néhány perccel a szavazóhelyiségek 19 órai zárását követően arról adott hírt a szavazófülkékből kilépők kikérdezése alapján készített előrejelzésre hivatkozva, hogy Drnovsekék így 35 helyet szereztek a 90 fős törvényhozásban, míg a legnagyobb riválisuknak tekintett szociáldemokraták (SDS) csak 15 helyet szerzett 16,5 százalékos eredménnyel. A várt eredmény alapján ismét Janez Drnovseket fogja kormányalakítással megbízni Milan Kucan államfő. A liberális-demokrata politikus így már harmadik parlamenti választás után alakíthat kormányt. A központi választási bizottság szerint incidensek és nagyobb szabálytalanságok nélkül tartották meg a választásokat Szlovéniában. A részvételi arány valószínűleg elmarad a várakozásoktól, mert a hivatalos adatok szerint 16 óráig csak a választók 55,1 százaléka járult az urnák elé, míg 4 évvel ezelőtt 61 százalékuk. Az első nem hivatalos eredmények szerint a választásokon jelölteket állító 17 párt közül 9 párt jutott be a 90 fős törvényhozásba.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.