A Fidesz végszavazást akar hétfőn gyógyszerügyben

MTI
2004.06.06. 17:06
A Fidesz parlamenti végszavazást akar a gyógyszerárakról hétfőn, mert úgy vélik a kormány csak a kampány miatt nem mer megállapodni a gyógyszergyártókkal. A június 13-i EP-választás után azonban ez már megtörténhet és akkor az árak is jelentősen emelkednének - fejtette ki Rogán Antal az MTI-nek vasárnap.

Kárpáti Zsuzsa, az MSZP egészségügyi munkacsoportjának vezetője vasárnap sajtótájékoztatón azt mondta: olyan módosító javaslatot terjesztenek be, amely lehetőséget adna a kormánynak arra, hogy rendeleti úton kilenc hónapra befagyassza a gyógyszerárakat. Gy. Németh Erzsébet, az MSZP frakcióvezető-helyettese hozzátette: a parlament hétfőn tárgyalja ezt a javaslatot és a végszavazás június 14-én lesz. "Azért nem kértünk eltérést a házszabálytól, mert nem szeretnénk a gyógyszerárak kérdését az ellenzék kénye-kedvének kitenni".

Minderre reagálva Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese kijelentette: a parlamentnek végleges megoldást kellene alkotni a gyógyszerárak szabályozására. "Hogyha ez június 7-én nem születik meg, és az MSZP nem fogadja el a Fidesz támogató kezét, akkor számunkra egyértelmű, hogy valójában nem akarják megalkotni ezt a törvényt. És az európai parlamenti választásokat követően Bőhm András indítványát vissza akarják vonni, és egy olyan megállapodásra törekszenek a gyógyszergyártókkal, ami a gyógyszerárak jelentős emelkedésével járna együtt. Ez számunkra elfogadhatatlan, ezért kísérletet fogunk tenni arra, hogy a házszabálytól való eltéréssel hétfőn a parlament a gyógyszerárakra vonatkozó lényeges szabályozást fogadja el" - mondta Rogán Antal.