Kulcsárt az ügyészségi nyomozóhivatal is kihallgatta

2004.06.09. 16:50
Folytatódot a több milliárd forint sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila kihallgatása. Sódor István, fővárosi főügyész az Indexnek megerősítette, hogy a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatalban hallgatták ki Kulcsárt. Hogy ez mivel van összefüggésben, Sódor azt mondta, hogy ott volt "hely, technika és ember". Jogilag nincs különbség, hogy hol hallgatták ki ügyfelét, ennek csak technikai okai vannak. Mindig a kihallgató dönti el, hol folytatódjon a kihallgatás - mondta újságíróknak Zámbó Gyula, Kulcsár ügyvédje.

"Nem tudok erre válaszolni" - mondta a fővárosi főügyész az MTI-nek azon kérdésére, hogy elképzelhető-e, azért hallgatták ki a KÜNYH épületében a gyanúsítottat, mert Kulcsár Attila vallomása mentelmi joggal bíró személyt, például országgyűlési képviselőt is érinthet. "Nem hiszem, hogy jó irányba tapogatnak, persze, vannak olyan ügyek, amikben csak a KÜNYH járhat el, de hát egyáltalán nem biztos, hogy ezért került sor ott a kihallgatásra, ha ott került sor" - tette hozzá. A Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal járhat el többek között országgyűlési képviselők, bírók, ügyészek, a rendőrség magasabb beosztású vezetői és vezető hivatalos személyek által elkövetett bűncselekmények nyomozásában, illetve például rendőr sérelmére elkövetett emberölési ügyben is.