Miklós
-7 °C
2 °C

Nem lesz több bevonulás

Index
2004.06.09. 17:00
A kormány szerdai döntésének értelmében nem hívnak be több sorkatonát a hadseregbe. "Már bevonult a Magyar Köztársaság utolsó sorkatonája" - jelentette ki Juhász Ferenc, hozzátéve, hogy novemberben szerelnek le az utolsó sorköteles honvédek.

A leszerelések ütemtervét ismertetve elmondta, július 7-én csaknem 2300, szeptember elsején több mint 1500, november 9-én pedig 2014 sorkatona fejezi be szolgálatát.

Juhász Ferenc közölte, akik utolsónak vonultak be, azoknak le kell tölteniük a hat hónapos szolgálati időt, de valamiféle "kárpótlást" kitalál számukra a Honvédelmi Minisztérium.

A honvédelmi miniszter kedden Kecskeméten közölte, minden biztosított az év végéig lezajló, a teljesen professzionális haderőre történő átálláshoz. Ősszel még a parlament elé kerülnek azok a törvénymódosítások, amikről jelenleg négypárti egyeztetések folynak, és szükségesek ahhoz, hogy teljesüljön a professzionális haderő jogi feltételrendszere.