Demonstrációk a kínai elnök budapesti látogatása idején

MTI
2004.06.10. 16:21
Demonstrációkat rendez a Kínai Népköztársaság elnökének csütörtökön kezdődött magyarországi látogatása alkalmából a főváros több pontján a Tibetet Segítő Társaság, hogy felhívja a figyelmet a tibetiek emberi jogi helyzetére - közölte a szervezet elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

A társaság az érkezés napjára és péntekre tíz területre kért engedélyt, de csak hét helyszínre kapott, a rendőrség több helyen nem engedélyezte a demonstrációt részben valós, részben valótlan indokokkal - mondta Hendrey Tibor elnök. Hangsúlyozta, hogy mindenképpen jelen lesznek például a tervezett koszorúzás idején a Hősök terén, és a rendőrségi elutasítások miatt bírósághoz fordulnak majd.

Hendrey Tibor elmondta: céljuk az, hogy amerre a kínai elnök megfordul, megjelenjenek mindazok, akik szimpatizálnak a tibeti üggyel. A társaság elnöke közölte, levélben kérték Medgyessy Péter kormányfőt, hogy a tárgyalások során ismételten vesse fel a tibeti emberi jogok kérdéskörét.

A szervezet szerint Tibetben mindennaposak a jogsértések, évtizedek óta "valóságos kulturális genocídium" folyik e területen, a kínai lakosság betelepítése nyomán már hétmillió kínai él ott a 4-5 millió tibetivel szemben, a tibeti buddhista kolostorok és szerzetesek szigorú politikai ellenőrzés alatt állnak, a dalai láma képének tartásáért és a tibeti nemzeti szimbólumok birtoklásáért pedig komoly büntetés jár.