Késleltetve bejelentett lemondás az MDF-alelnökségről

MTI
2004.06.16. 19:21
Medgyasszay László szerdán az MTI-nek elmondta: egy hónappal ezelőtt jelentette be Dávid Ibolya pártelnöknek, hogy május 15-i hatállyal lemond elnökségi tagságáról, de ő maga javasolta, hogy lemondását csak az európai parlamenti választások után hozzák nyilvánosságra. "Azt javasoltam, hogy csak az uniós választás után hozzuk ezt nyilvánosságra, mivel nem akartam abban a kampányban zavart kelteni, amelyben én is teljes erőbedobással részt vettem" - közölte az MDF-es politikus. Hozzátette: azért egy hónappal ezelőtt mondott le, mert egyértelművé akarta tenni, hogy döntése nem a választás eredményétől függ. Medgyasszay László megjegyezte: hét-nyolc százalékra számított az MDF javára az európai parlamenti választáson. A politikus hangsúlyozta: nem magántermészetű problémák motiválták, és nem is jelent ez a lemondás visszavonulást, mert ugyanúgy, mint eddig, az MDF általa helyesnek tartott eredeti céljainak megfelelően végzi a jövőben is a vidékfejlesztéssel és a mezőgazdasággal kapcsolatos képviselői és politikai munkáját.