Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Hétfőn tárgyalnak a magyar EP-képviselőkről

MTI
2004.06.21. 12:24
Az Országgyűlés a házszabálytól eltérve tárgyalja és fogadja el az Európai Parlament magyar képviselőinek jogállásáról szóló törvényjavaslatot hétfőn - jelentette be a házbizottságon született megállapodást a házelnök Budapesten. A frakciók abban is megegyeztek, hogy a házszabálytól való eltéréssel tárgyalják a lakásmaffia visszaszorításához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló határozati javaslatot, illetve a Gazdasági Versenyhivatal tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót, a foglalkoztatás elősegítéséről szóló törvényjavaslatot és a Szent Koronáról szóló törvény módosítását - mondta a sajtótájékoztatón Szili Katalin.

A négy parlamenti frakció és a kormány politikai megállapodást ír alá az EP-képviselők jogállásáról szóló törvényről - közölte. "Megállapodnak abban a felek, hogy támogatják ezt a törvényjavaslatot, ezen kívül nem nyújtanak be módosító javaslatot, illetőleg a kormány kijelenti, hogy a vonatkozó forrásokat biztosítja a parlament számára" - ismertette Szili Katalin az egyezség tartalmát. A házelnök közölte: hétfőn várhatóan végszavazásra kerül az átvilágító bírákról szóló törvény módosítása is.