Eltemették az Irakban elhunyt Nagy Richárdot

MTI
2004.06.23. 19:01
Katonai tiszteletadás mellett temették el szerdán lakóhelyén, Zagyvarékason a 27 éves Nagy Richárd hadnagyot, a Magyar Honvédség hősi halottját, aki június 17-én Irakban a magyar katonai kontingens gépjárműoszlopát ért robbantásos támadásban hunyt el. Nagyon sokan - a közvetlen hozzátartozók, rokonok mellett katonabajtársak, közeli és távoli ismerősök - voltak ott a községi temetőben, hogy megadják a végtisztességet a tragikus sorsú fiatalembernek. A szertartáson megjelent a nemzet gyászát kifejezve Mádl Ferenc köztársasági elnök, az Országgyűlés képviseletében Szili Katalin parlamenti elnök, a kormány és a honvédelmi tárca nevében Juhász Ferenc miniszter. Szabó Tamás dandártábornok, katolikus tábori püspök Istenhez való könyörgése után Juhász Ferenc búcsúzott a hősi halott katonától.

"Ő volt egyike a legfelkészültebbeknek, a legrátermettebbeknek, a legtudatosabbaknak, egy igazi leg volt" - mondta a miniszter. "A gyász csak ritkán országos, de most az, Nagy Richárd a mi hősi halottunk, egy országé, aki a köztársaságért áldozta fiatal életét" - jelentette ki Juhász Ferenc, hozzátéve, hogy "a Magyar Köztársaság érdekeit védi minden katona, aki fegyveres szolgálatot vállal az iraki nemzetközi koalícióban, a NATO- és EU-missziókban a Balkántól Afganisztánig, Ciprustól a Sínai-félszigetig". A miniszter "aljas, gyáva módon arctalan terroristák" erőszakos cselekményének minősítette a magyar szállító konvoj mellett elkövetett robbantást. Felidézte azt a saját kijelentését, hogy az első csoport Irakba indulásakor azt ígérte: "hazahozzuk őket, ha háborús helyzet alakul ki". "Úgy érzem, ha ezt most tennénk, megfutamodás lenne, katonáinkat nem a fegyveres harc veszélyezteti, hanem a kiszámíthatatlan gonoszság, a brutalitás" - vélekedett a miniszter. "Építeni mentünk Irakba, segíteni a nemzetközi közösségnek, ezt a munkát folytatni kell, immár Nagy Richárd halála is erre kötelez minket" - zárta búcsúbeszédét elcsukló hangon Juhász Ferenc.