Lendvait javasolják a jelölőbizottság élére

MTI
2004.07.05. 12:22
Az MSZP fővárosi elnöksége Lendvai Ildikó parlamenti frakcióvezetőt javasolja az őszi tisztújító kongresszus jelölőbizottságának elnöki posztjára - mondta Mandur László, a párt budapesti elnöke. "Ebben az elnökválasztási folyamatban fontos, hogy egy olyan politikusunk vezesse a jelölőbizottságot, aki a legnagyobb tekintéllyel és konszenzussal bír. Ma Lendvai Ildikó ezt mind tudja és bírja" - jelentette ki a szocialista politikus.

Mint mondta, Lendvai Ildikó neve lehetséges pártelnökként is felmerült, azonban a frakcióvezető többször is egyértelművé tette, hogy nem kíván indulni az országos elnökségért. "Ezért úgy vezetheti ezt a bizottságot, hogy őt személy szerint nem érinti ez a folyamat" - fűzte hozzá. Mandur László szerint Lendvai Ildikó mellett szól az is, hogy ő az "egyetlen biztos tagja" az elnökségnek, akit nemrég jelentős többséggel választottak újból frakcióvezetővé. Hozzátette: az országos elnökség keddi ülésén várhatóan döntés születik a bizottság elnökéről. A budapesti vezetés támogatta az elnökjelölési folyamatról szóló javaslatot, ami szerint az elnökjelölteknek rövid határidőn belül nyilvánosan kellene bejelenteniük indulási szándékukat, ismertetve elképzeléseiket is. Véleménye szerint a kongresszusi elnökválasztást megelőző jelölési folyamat úgy szolgálja a legjobban a párt megújulását, ha az nem zárt ajtók mögött zajlik.