Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Az MSZP 2001-ben nevezi meg miniszterelnök-jelöltjét

MTI
2000.10.21. 16:56
Kovács László pártelnök az MSZP budapesti szervezetének szombati tisztújító küldöttgyűlésén megerősítette azt az álláspontját, hogy nem a novemberi kongresszust tartja a legmegfelelőbbnek a miniszterelnök-jelölt megnevezésére. A kormányfőjelölt személyére egy 2001 első felében tartandó, a választási programot is elfogadó kongresszusi tanácskozáson lenne célszerű dönteni. A pártelnök közölte: a novemberi kongresszuson elő kell készíteni a miniszterelnök-jelöltállítást. Ennek feltételeként jelölte meg, hogy Németh Miklós ex-kormányfő teljes jogú szereplőként kapcsolódjon be a politikai életbe, kapjon és vállaljon szerepet a párton belüli közös munkából azzal, hogy bekerül a vezetőségbe, illetve részt vállaljon a választási és kormányprogram elkészítésében.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.