Miklós
-7 °C
2 °C

Eltemették a tévedésből megoperált férfit

MTI
2004.07.19. 19:27
A szegedi kórház és az egyetem képviselői is jelen voltak a gyászoló családon és barátokon kívül hétfőn Kisteleken Kovács Béla temetésén, akit egy leletcsere nyomán július 3-án tévesen operáltak meg, s ezt követően nem sokkal elhunyt.

"Most ne arról beszéljünk, hogyan és miért halt meg, a felelőséget a vizsgálatok úgyis megállapítják, most azért kell szólni, hogy hasonló eset soha, sehol ne ismétlődhessen meg" - hangoztatta gyászbeszédében Baráth Lajos, a kórház főigazgatójának általános helyettese, aki jelenleg ellátja az intézmény vezetését.

Az orvostudomány technológiája rohamléptekkel fejlődik, de a mai napig meghatározó az emberi tényező, azoknak az embereknek a szaktudása, akik munkájukat rendkívül nehéz körülmények között végzik - mondta Lonovics János, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvos- és Gyógyszerésztudományi Centrumának elnöke. A kisteleki férfi halála komoly tanulságként szolgál a klinika orvosainak és szakdolgozóinak - mutatott rá a professzor.