Vilma
-8 °C
3 °C

Új pályázatot írnak ki a Duna Tv elnöki posztjára

MTI
2004.07.20. 16:19
Új pályázatot ír ki a Duna Televízió elnöki posztjára a közszolgálati médiumot felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány elnöksége. Az elnökség egyik tagja elmondta, hogy pénteken teszik közzé az új pályázatot. A döntést azt követően hozták meg, hogy nem tudtak kétharmados többséggel jelöltet állítani a tisztségre. Ehhez a nyolctagú - három-három szocialista párt és Fidesz, valamint egy-egy SZDSZ és MDF által delegált tagból álló - testületben hat támogató voksra lett volna szükség.

A kuratóriumi elnökség május 20-án döntött úgy, hogy pályázatot ír ki a tisztségre, miután a szükséges kétharmadnál eggyel kevesebb, a nyolcból öt tag támogatta, hogy kezdeményezzék: a társadalmi szervezetek delegáltjaival kiegészült nagykuratórium négy évvel hosszabbítsa meg Pekár István idén ősszel lejáró mandátumát.

A július 8-i beadási határidőig - a pályázati csomagot megvásárló 11 érdeklődő közül - kilencen nyújtották be munkájukat; ettől számítva harminc nap áll a kuratórium rendelkezésére, hogy döntsön a poszt betöltéséről, vagy elnöksége új pályázatot írjon ki.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!