Natália
-3 °C
7 °C

A Jobbik lemondatná Bárándyt

MTI
2004.08.10. 12:05
Lemondásra szólította fel Bárándy Pétert a Jobbik Magyarországért Mozgalom azért, mert álláspontja szerint az igazságügy-miniszter hazudott a közvéleménynek, amikor letagadta Kulcsár Attilával történt találkozóját - jelentette ki Nagy Ervin, a Jobbik országos választmányának elnöke Budapesten, az Igazságügyi Minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján kedden. Nagy Ervin szerint morális mélypontot, politikai, erkölcsi válságot jelez ez az ügy. Bárándy Péter hiteltelenné vált, erkölcsileg megbukott.

Az egyetlen lehetőség a közélet tisztulására, hogy az igazságügy-miniszter lemond. Ha nem, akkor Medgyessy Péter kormányfő feladata, hogy megtegye a szükséges lépéseket - tette hozzá. Nagy Ervint emlékeztetett arra, hogy Kulcsár Attila a K&H brókercégénél történt milliárdos sikkasztás gyanúsítottja. A Jobbik országos választmányának elnöke szerint minden ember választ vár arra a kérdésre: mikor, miért találkozott Kulcsár Attilával Bárándy Péter, illetve miért hazudott a találkozó tényét illetően. Az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztályán az MTI érdeklődésére azt a tájékoztatást adták: nem kívánnak reagálni a Jobbik sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.