Miklós
-7 °C
2 °C

Baráth Etele: a folytonosságon van a hangsúly

MTI
2004.08.19. 01:26
Baráth Etele gyermek-, ifjúsági és sportminiszter-jelölt szerdán az MTI-nek elmondta: a folyamatosságot kívánja biztosítani a tárca élén.

Baráth Etelét, a Miniszterelnöki Hivatal jelenlegi politikai államtitkárát Medgyessy Péter kormányfő kérte fel szerdán az ifjúsági tárca vezetésére, miután elfogadta Gyurcsány Ferenc lemondását.

"Nagyon sokra becsülöm azt a munkát, amelyet Gyurcsány Ferenc végzett, nagyon komoly és jó folyamatok indultak meg" - mondta a miniszterjelölt, hozzátéve: a magyar sportnak szüksége van a folyamatosságra és a kiszámíthatóságra.

Baráth Etele közölte: Gyurcsány Ferenccel már megállapodtak abban, hogy az olimpia után, szeptember elején közös egyeztetést tartanak majd a minisztérium vezetésével.

"Miután sporttal foglalkoztam idáig is, a sport stratégiáját, szervezeti rendszerét, a tárca problémáit, gondjait elég jól ismerem" - hangsúlyozta.

Közölte azt is: Benedek Andrástól, a tárca közigazgatási államtitkárától már megkapta az alapvető információkat, így például a 2005. évi költségvetésre vonatkozó előterjesztéseket, az azzal kapcsolatos tárcavéleményeket, és jelenleg tekinti át, hogy milyen pályázatokat nyújtott be az ifjúsági tárca a büdzsé tervezéséhez. "A prioritások nagyon kiegyensúlyozottak voltak a tárcánál (...), tehát nem hiszem, hogy azzal kellene indulni, hogy ezeket bármilyen módon fölrúgjuk" - tette hozzá a tárca frissen kinevezett vezetője.

Arra a kérdésre, hogy tervez-e személycseréket a tárcánál, Baráth Etele kijelentette: "nem tervezek semmilyen változást, nagy bizalommal vagyok a minisztérium vezetése iránt". Hozzátette: alaposabb ismeretek szükségesek a tárca működését illetően ahhoz, hogy bármilyen kérdésben jelölését követően közvetlenül, részletesen állást foglaljon. Közölte azt is: szeptember 15-i hatállyal nevezik ki a posztra.

Mint emlékezetes, Gyurcsány Ferenc távozó sportminiszter augusztus első napján ajánlotta fel lemondását. Lépését azzal indokolta, hogy szerinte megingott iránta a kormányfő bizalma.

Gyurcsány Ferenc 2003 májusában váltotta a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium élén Jánosi Györgyöt. A 43 éves politikus 2002-2003-ban Medgyessy Péter stratégiai főtanácsadója volt.