Letette az esküt Elefántcsontpart új elnöke

MTI
2000.10.26. 22:09
Az elefántcsontparti legfelsőbb bíróság elnöke államfőnek nyilvánította Laurent Gbagbót, az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának győztesét. Az esemény ünnepélyes keretek között az abidjani elnöki palotában zajlott le, és Gbagbo azonnal le is tette az esküt. Ezt megelőzően a legfelsőbb bíróság elnöke, Tia Koné megállapította, hogy érvényes az a választási eredmény, amelyet az országos választási bizottság a nap egy korábbi időpontjában bejelentett, azaz, hogy Gbagbo, az Elefántcsontparti Népi Front elnökjelöltje a szavazatok 59,36 százalékát szerezte meg, míg a leköszönő katonai junta vezetője, Robert Guei tábornok csak 32,72 százalékot. Eközben Kofi Annan ENSZ-főtitkár azok álláspontját osztotta, akik új választások kiírását szorgalmazzák a nyugat-afrikai országban. Annan a világszervezet New York-i központjában közleményt adott ki, amelyben megállapítja: megértek a feltételek egy olyan demokratikus folyamat elindulására, amelyben Elefántcsontpart népe szabadon, maga választja meg vezetőit.