Timót, Xénia
-10 °C
-1 °C

Érdemi döntések az első Gyurcsány vezette kormányülésen

Index
2004.09.01. 12:56
Első olyan ülését tartotta a Medgyessy-kormány, amelyet Gyurcsány Ferenc sportminiszter, mint a koalíciós pártok miniszterelnök-jelöltje vezetett. Az Index úgy tudja, a tanáncskozáson Medgyessy Péter, még hivatalban lévő miniszterelnök - ígéretének megfelelően - nem vett részt. A kormányülést egy, a múlt héten módosított rendelet alapján Medgyessy jelenlegi helyettese és várható utódja, Gyurcsány Ferenc vezette. A szerdai kormányülésen érdemi döntések születtek, mondta informátorunk a részletek közlése nélkül, majd megjegyezte, a jelek szerint az eddigieknél hatékonyabbak lesznek a kabinet tárgyalásai.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!