Kihallgatták Kulcsár Attilát Szász megveretésének ügyében

Magyar Hírlap
2004.09.08. 07:52
A Magyar Hírlap úgy tudja, a brókerügy főszereplőjét, Kulcsár Attilát a rendőrök nem titkoltan azzal a céllal keresték fel, hogy tisztázzák kapcsolatát a nagykanizsai N. Tiborral, akit Szász Károly egyik feltételezett támadójaként azonosítottak a rendőrök. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőjét tavaly június 16-án verte meg két férfi a II. kerületi Dénes utcában. A támadók egyike kerékpárjával elesett, ekkor Szász megállt az autójával. N. Tibort több mint egy évvel a cselekmény után, augusztus elején hallgatták ki gyanúsítottként a BRFK nyomozói, miután DNS-profilja megegyezett a kerékpáron talált mintával. Kiderült, hogy a férfi Kulcsár régi ismerőse. A mobil híváslistáit ellenőrizve kiderült, hogy szinte naponta beszéltek telefonon, s ez nem volt másként a támadáshoz közeli időpontban sem. A nagykanizsai férfi egyáltalán nem ismerte Szászt, így a nyomozók nem zárták ki annak lehetőségét, hogy az álbróker bízhatta meg a támadással.

Az ügyben nemrégiben tanúként idézték a sértettet is, remélve, hogy fénykép alapján esetleg felismeri támadóit, a kísérlet eredménytelen volt. A képek alapján egyik támadóját sem tudta azonosítani Szász Károly. Információink szerint Kulcsárt az ügyészséggel történt egyeztetést követően keresték fel a BRFK nyomozói. Az álbróker készségesen válaszolt a feltett kérdésekre, ám határozottan tagadta, hogy bármi köze volna Szász Károly megveretéséhez. Így nem sikerült további adatokat szerezni N. Tiborral, illetve a már ismert, ám - bizonyítékok híján - gyanúsítottként még ki nem hallgatható társával kapcsolatban.