Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Fidesz: nincs helye a nyilas eszméknek Magyarországon

MTI
2004.09.08. 19:53
A Fidesz -Magyar Polgári Szövetség meggyőződése, hogy Magyarországon nincs helye nyilas eszméket hirdető szervezeteknek és megmozdulásoknak, hangsúlyozta a párt szerdai közleményében.

"Éppen ezért minden törvényes intézkedést, amely ezen szervezetek, illetve demonstrációk ellen fellép, szükségesnek és elkerülhetetlennek tartunk" - fogalmazott a közlemény.

A Fidesz felszólítja a belügyminisztert, hogy amennyiben a tervezett demonstrációt megakadályozni már nem tudja, úgy legalább az esetleges gyűlöletkeltő, uszító megnyilatkozások elhangzása esetén tegye meg a szükséges intézkedést.

A közlemény emlékezt arra, hogy a polgári kormány a várban feloszlatott neonáci megmozdulás után megtalálta a módját annak, hogy a későbbiekben hasonló rendezvényekre ne kerülhessen sor.

"Értetlen állunk azonban az előtt a tény előtt, hogy míg a Lamperth Mónika által irányított rendőrség megakadályozta többek között a Tibet szabadságáért, az iraki békéért, vagy a Medgyessy Péter házánál megtartani kívánt tüntetést, most tehetetlennek bizonyult."

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!