Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

OM: törvénytelen, hogy fizetés nélkül dolgozzanak a tanárok

MTI
2004.09.10. 14:55
Ha az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vezetése úgy ítéli meg, hogy törvényes keretek között nem tud úrrá lenni az egyetem pénzügyi nehézségein, akkor az Oktatási Minisztérium kész kezdeményezni kincstári biztos kinevezését, közölte a tárca pénteken. "A minisztérium egyúttal ismételten leszögezi, hogy az egyetem működésére szolgáló pénzösszeg az intézmény rendelkezésére áll. A minisztérium megdöbbentőnek tartja, hogy az ELTE rektora törvénytelen eszközökkel kíván forrásokat biztosítani az intézmény működéséhez, és felkéri a rektort, határolódjon el azoktól a kijelentésektől, amelyek szerint arra kívánná felkérni az oktatókat, hogy fizetés nélkül dolgozzanak az intézményben" - áll az tárca közleményében.

Klinghammer István, az ELTE rektora azt mondta, hogy az egyetemi tanács szeptember 27-i ülésén önkéntes fizetés nélküli szabadságot kezdeményez. Ez azoknál, akik vállalják, három hónap alatt 10-10 napot jelentene. Az intézmény így szeretne fedezetet teremteni az éves szinten 600 millió forintos hiányhoz.