Sopronban is vitáztak az MSZP-s elnökjelöltek

MTI
2004.09.14. 21:49
A szocialista párt szervezeteinek megújítását, a döntéshozatal hatékonyságának javítását és a baloldaliság erősítését egyaránt hangsúlyozták bemutatkozó beszédeikben az MSZP elnökjelöltjei kedden Sopronban. Toller László kijelentette: fontosnak tartja, hogy a párt választmánya legyen valódi politikai műhely, központja a mindennapi problémák megtárgyalásának. Szekeres Imre arról beszélt, hogy a pártelnöknek független, autonóm személyiségként kell partnernek lennie, ugyanakkor kompromisszumokra képesnek az együttműködésben.

Lamperth Mónika szerint a bemutatkozó körút a Magyar Szocialista Párt közös sikere lehet, mert bemutatja, hogy az MSZP képes demokratikus jelölési procedúrára az elnökválasztásban. Hiller István, aki magát "radikálisan kezdeményező és radikálisan együttműködő magyar szociáldemokrataként" határozta meg, azt hangsúlyozta, hogy a siker érdekében radikális változásra van szükség a Magyar Szocialista Pártban. "Gyökeres változásra van szükség, a kormányban vissza kell szereznünk a baloldali arculatunkat" - mondta Jánosi György, aki szerint munkahelyteremtésre, ehhez beruházásokra, infrastruktúrára van szükség, a szociálpolitikai rendszer átalakítására, a források decentralizálására.