Gyurcsány a legfőbb ügyész nem kellő távolságtartásáról

MTI
2004.09.17. 20:55
Gyurcsány Ferenc szerint a pénteki Magyar Nemzetben megjelent, a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vizsgálatainak eredményét kiszivárogtató cikk fokozza az emberek gyanúját az ügyészi szervezet politikai befolyásoltságával kapcsolatban. "Éppen ezek azok az ügyek, melyek azt az érzést fokozzák az emberekben, hogy valami itt nem stimmel" - mondta a kormányfőjelölt Szegeden egy lakossági fórumon. Hogyan létezik az, hogy egy az ügyészségnél vallomást tevő gyanúsított állításait egy ellenzéki napilapban kiszivárogtatják, tette fel a kérdést a politikus.

A Magyar Nemzet című napilap pénteki számában Demeter Ervin (Fidesz) úgy nyilatkozott: nyilvánosságra kellene hozni, hogy politikus-e, akinek a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal gyanúja szerint Kulcsár Attila, a K and H Equities sikkasztással gyanúsított volt brókere kenőpénzt adott. A lap szerint az ellenzéki képviselő azzal indokolta álláspontját, hogy a brókerbotrányban eddig számos MSZP-s politikus érintettségére derült fény.

"A magyar baloldalon az a többségi vélekedés, hogy az ügyészi szervezet, vagy legalábbis a legfőbb ügyész úr, bizonyos döntéseiben nem mutat kellő távolságot bizonyos politikai szervezetektől" - közölte a politikus.