Újabb nyolc matróz testét hozták fel a Kurszkról

MTI
2000.10.30. 08:11
A Barents-tenger mélyén fekvő Kurszk atom-tengeralattjáróról vasárnap nyolc újabb holttestet sikerült a felszínre hozniuk az orosz és norvég mélytengeri búvároknak - jelentették be hétfőn Murmanszkban. Az augusztus 12-én balesetet szenvedett Kurszk 118 főnyi legénységéből így eddig összesen 12 tengerészt hoztak ki, valamennyiüket a tengeralattjáró viszonylag épen maradt hátsó részéből, ahol a feltételezések szerint 23 ember még órákkal a katasztrófa után is életben volt. A mentési munkálatokat elősegítette, hogy a Barents-tenger e körzetében csillapodott a vihar és az erős szél, így a búvárharangokat sikerül egy helyben tartani. A búvárok elsősorban a leghátsó részlegben folytatják a kutatást - egyrészt kívülről közelítve meg a kilencedik részleget, másrészt a szomszédos, nyolcadik részleg irányából. Ugyanakkor elég kevés remény van arra, hogy mind a 23 holttestet sikerül kiemelni - a Dmitrij Kolesznyikov hadnagy zsebében talált feljegyzés szerint ennyien gyűltek össze a hátsó vészkijáratnál és várták a mentőegységeket közvetlenül a katasztrófa után.