Lukács Zoltán az új komárom megyei MSZP-elnök

MTI
2004.09.26. 17:20
Az MSZP küldöttek többsége nem fogadta el az elnökségi beszámolót, és új elnököt választott Lukács Zoltán személyében a Komárom-Esztergom megyei szervezet élére - tájékoztatta Szakács Miklós, az MSZP megyei irodavezetője a párt vasárnap délutáni zárt ülését követően az MTI-t.

A Komárom-Esztergom megyei területi szövetség vasárnap délutáni tisztújító küldöttgyűlésén 78 küldött értékelte az elmúlt időszakban végzett munkát. A résztvevők többsége nem fogadta el a korábbi elnökségi beszámolót, ugyanakkor az országos testületekbe delegált tagok és a megyei listás országgyűlési képviselők beszámolóját egyhangúlag elfogadta.

Az új Komárom-Esztergom megyei elnök Lukács Zoltán lett, alelnökök: Winkfein Csaba és Székely Antal. Lukács Zoltán elmondta: a megyei elnökség működését át kell alakítani, ennek egyik első lépése az új SZMSZ megalkotása és fontos eleme a hatékonyabb, számonkérhetőbb működés.

Közölte: a következő parlamenti és önkormányzati választás sikerének érdekében Komárom-Esztergom megyében elindítják a "HÁLÓZAT-76" elnevezésű programot, amelynek célja, hogy egy éven belül mind a 76 megyei településen legyen legalább néhány szervezetten dolgozó pártaktivista.