Miklós
-7 °C
2 °C

Az államtitkár cáfolja a katolikus egyházat

MTI
2004.10.21. 19:36
Gulyás Kálmán, a kulturális minisztérium egyházi ügyekért felelős címzetes államtitkára a katolikus egyház csütörtöki bejelentésére - amely szerint népszavazást kezdeményeznek, ha nem módosítják a jövő évi költségvetés-tervezetét - reagálva kijelentette: megkezdték a szakmai egyeztetéseket; a tervezet benyújtása után rögtön megbeszéléseket folytattak az érintett tárcák és az egyházak képviselői, a találkozón maga Veres András is jelen volt.

Amíg nem fogadják el a költségvetést, addig van mód egyeztetésre, amely folytatódni fog - mondta, hozzátéve, hogy jövő hét elején szintén lesz egyeztetés, és december közepéig mód nyílik a tervezet korrigálására. A szakmai egyeztetések koordinálását végző államtitkár azt mondta, váratlanul érte a püspök szerinte "túl kemény" megnyilatkozása, legutóbb ugyanis az egyeztetések folytatásáról állapodtak meg.

Rámutatott, hogy a Vatikánnal kötött szerződést, illetve hatályos törvényeket egy benyújtott, még nem elfogadott költségvetés nem sért. Gulyás Kálmán Veres Andrásnak azt az állítását is cáfolta, hogy a kiegészítő normatíva az egyházi iskolákba járó gyerekek után nem vehető igénybe. Az államtitkár közölte: ez nem igaz, kiegészítő normatíva természetesen lesz, csak a mértéke nem ismert még, erről folynak szakmai megbeszélések.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.