Ingoványos sztrádaépítés

Népszabadság
2000.11.03. 08:21
Az M7-es autópálya Zamárdi és a nyugati országhatár közti továbbépítésének előkészítését egy alig 11 kilométeres szakasz körüli viták hátráltatják. Fonyód és Csisztapuszta között az út ugyanis lápos területen haladna keresztül, a lápok viszont a természetvédelmi törvény védelme alatt állnak. A problémát először az építtetők vették észre - szakértők szerint legalábbis erre utal, hogy az egységes beruházást szakaszokra bontották, és az egyes szakaszokra külön-külön készíttették el az előzetes környezeti hatástanulmányt; a környezetvédelmi engedélyt viszont ,,egyben", az egész útra kérték. Böjte Tibor, az illetékes természetvédelmi hatóság tájvédelmi osztályvezetője a Népszabadságnak elmondta: a 11 kilométer hosszú szakaszt illetően elutasították a hozzájárulást. Az engedélyezési eljárás nem szakadt félbe, de a részletes környezeti hatástanulmány készítésekor újra meg kell vizsgálni a láp kikerülésének lehetőségét, ami azonban jelentősen megdrágítja az építést. Egyes vélemények szerint ezen a vidéken nem lehet átvezetni az autópályát a láp érintése nélkül.