Miklós
-7 °C
4 °C

Erősödik az esélyegyenlőség az oktatásban

MTI
2004.11.09. 14:44
Újabb 250 iskolában kezdik el felszámolni a szegregációt, azaz a roma gyerekek elkülönített oktatását, közölte Mohácsi Viktória, az Oktatási Minisztérium miniszteri biztosa kedden, az Országgyűlés roma foglalkoztatási albizottsága keddi budapesti ülésén. Elmondása szerint még 600 olyan általános iskola van, ahol külön cigányosztályok vannak. A szegregációt, mely az előítéletesség eredménye volt, tavaly szeptembertől már törvény tiltja. A miniszteri biztos rámutatott, a törvény biztosítja az integrációs normatíva igénylésének lehetőségét is az intézmények számára, mely elősegíti a felzárkóztatást az eddig "szelekciós berögződésű" iskolák számára. Az óvodáztatásban az új közoktatási tőrvény lehetővé teszi roma gyerekek számára is az óvodába való felvételt, és az iskolai napközit is.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!