Gyöngyi
9 °C
9 °C

Megkezdődött az MDF országos választmányának ülése

2009.03.07. 10:54 Módosítva: 2009-03-07 11:27:18
A küldöttek a párt EP-listájáról szavaznak, az ülésen Boross Péter is részt vesz.

Katona Kálmán, az MDF országgyűlési képviselője az ülés előtt arra a kérdésre, hogy a választmányi tagok megszavazzák-e a listát, úgy fogalmazott: szerinte nem fogják. A politikus arra a kérdésre, hogy kilép-e a frakcióból, ha a választmány elfogadja a Bokros Lajos által vezetett listát, közölte: "nem vagyok én olyan kapkodós, mindenre aludni szoktam egyet".

Thaisz Miklós, az IDF alelnöke az ülés előtt újságíróknak azt mondta, az Ifjúsági Demokrata Fórum nem támogatja az MDF elnöksége által előterjesztett listát, és ő maga fel is szólal majd a választmány előtt, hogy ezen álláspontját kifejtse.

A választmányi ülésre Boross Péter is eljött, és az MTI úgy tudja, ő is felszólal majd a tagok előtt. Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője, elnökségi tag azt mondta, bármi legyen is a választmány döntése, az MDF-nek holnaptól azért kell küzdenie, hogy minimum egy képviselőt az Európai Parlamentbe juttasson.