Szili Katalin: Helló, Pécs!

2009. március 13., péntek 18:03 |

Szili Katalin, Pécs polgármesterjelöltje 12 pontos programot javasol, és Helló, Pécs! címmel mozgalmat indít a városban. Az Országgyűlés elnöke az MTI-nek pénteken azt hangsúlyozta: minden területen együttműködést, összefogást szorgalmaz. A szocialista politikus a 12 pontból hatot meghatároz, a másik hatra a város lakóitól vár javaslatokat.

A polgármesterjelölt tervezett intézkedései között szerepel az utcán szolgálatot teljesítő rendőrök, közterület-felügyelők valamint a térfigyelő kamerák számának növelése, a tubesi NATO-lokátor ügyének megnyugtató rendezése, az M6/M60-as folytatásaként az elkerülő szakasz megépítése, és a panelprogram folytatása.

Szili Katalin kiemelte: az általa javasolt hat pont értékeket is megfogalmaz. Fontosnak tarja, hogy a pécsiek ismét otthon érezhessék magukat a városban. Pécs akkor lehet ismét pezsgő, nyitott és jókedvű város, ha a városban élők biztonságban érzik magukat, és emberi kapcsolataikat a bizalom, a szolidaritás hatja át.

A politikus szerint Pécs 2010-ben Európa sikeres kulturális fővárosa lesz, és mindent meg tenni azért, hogy a város hosszú távon is ki tudja használni a programsorozat adta lehetőségeket. Kiemelte: a városban véget kell vetni a pártpolitikai torzsalkodásnak, mert az utóbbi években a közéletből szinte teljesen eltűnt a józan érvelés, a higgadt vita és az együttműködésre törekvés.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Szili Katalin lett Pécs polgármester-jelöltje - 2009.02.24.
A házelnök dolgát a Fidesz jelöltje mellett korábbi párttársa, Toller László hűséges embere nehezítheti meg.
Szili Katalin az MSZP pécsi polgármesterjelöltje - 2009.02.09.
Ha nem vállalja, nem tudja megmagyarázni, ha bukik, akkor sem veszít semmit.
Mi lesz Péccsel Tasnádi halála után? - 2009.01.29.
Toller László balesetével egy évet vesztett az Európa Kulturális Fővárosa-projekt, Tasnádi halála után rögtön vészmegoldás kell, hogy ne bukjon bele a város 2010-re. A baj akkora, hogy már Szili Katalin sem tud segíteni.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Tanulj angolul online!
100 órás, beszédcentrikus nyelvi képzés féláron kezdő szinttől haladóig, 50% kedvezménnyel