Háromezren alkottak erőszakmentes jelet a Hősök terén

2009.03.22. 19:56 Módosítva: 2009.03.22. 21:11
Erőszakmentesség jelet formált több mint háromezer ember fáklyával a kezében vasárnap este Budapesten, a Hősök terén.

A fáklyások a Humanista Mozgalom szervezésében az erőszak minden formája ellen tiltakoztak.

hos

A résztvevők a nukleáris leszerelésért, a háborúk leállításáért, a megszálló csapatok kivonásáért, a külföldön állomásozó magyar katonák hazahozataláért, valamint az intolerancia ellen demonstráltak. Az erőszakmentesség jelét a szervezők tájékoztatása szerint 3200 ember formálta meg.

A korábbi években békejel alakzatban álltak fel a szimpatizánsok. A mostani volt az első rendezvény, amelyen erőszakmentességjelet alkottak a résztvevők. A jel fizikailag két koncentrikus körből áll, melyek között egy-egy körív teremti meg a kapcsolatot.

A rendezvény ideje alatt a Hősök terét, valamint a Dózsa György út és az Andrássy út egy részét a rendőrség lezárta. A hétvégén az ország több városában tartottak pacifista demonstrációkat. Az első budapesti békejel 2004-ben 750 fáklyás emberből állt.