2009: a SÜN! éve a tömegoszlatásban

2009.04.11. 06:58 Módosítva: 2009.04.11. 06:58
A március 15-én a békés ünneplő tömegben hangoskodókat kiemelő portyázó rendőrök megihlették az internetes népművészeket, és három hét alatt kiteljesedett a Sün!-láz. Most megpróbáljuk összefoglalni az eddigi termést. Sün!
sun hh
LOLSün (forrás)

Amikor március 15-én reggel a Kossuth téren szemtanúi voltunk egy rendkívül szakszerű és összehangolt - bár némiképp eltúlzott - rendőri intézkedésnek, még nem gondoltuk, hogy egy újabb népszerű netes mém bölcsőjénél állunk.

A hivatalos állami ünnepséget, zászlófelvonási ceremóniát áhítattal figyeló ünneplő tömeg közepén két fiatal férfi belefogott a már unásig ismert "Gyurcsány, takarodj!" egyszerű rigmusba, amivel sikeresen ki is vívták a körülötte állók rosszallását - és innentől nem volt megállás.

rendore

A kordonon kívül álló rendőrök nemzeti ünnepünk első kormányellenes megmozdulására friss reflexekkel reagáltak, becsődültek a műveleti területre és előállították, majd igazoltatták a két hangoskodót, mert a többszöri felszólítás ellenére sem hagyták abba szabálysértő tevékenységüket.

Mindez úgy nézett ki, hogy öten-hatan szorosan körbevették a kiabálót, majd a parancsnok "Sün! Sün! Sün!" jelszavára hátat fordítottak neki, és vált-vállnak vetve, tomfáikkal az amúgy békés, szemlélődő ünneplő tömeg, illetve az akcióra teljes erőből rámozduló sajtó felé hadonászva, "vissza! vissza!" felkiáltásokkal kihátráltak a delikvenssel a tömegből.

Sün Barack Obama stílusban (forrás)

A szemmel láthatóan jól begyakorolt taktika a gyér, csöppet sem agresszív tömegben különös hatást keltett, és mire megjelentek az első tévéfelvételek a történtekről, már üdítően viccesnek is hatott a jelenet, különösképp, hogy a rendőrök kezdeti tanácstalansága is jól megfigyelhető. ("Főnök, kit kell kiemelni?")

A határozott(an mókás) rendőri fellépés nagy benyomást gyakorolt sokakra és napok alatt komoly rajongótábora alakult ki a magyar rendőrsünnek.

Burjánzani kezdett a digitális folklór, született jó pár fotosopalkotás, remix, csengőhang (Natural Born Chillers feat. BRFK: Rock the Funky SÜN), amatőr videófelvétel, és a köztudatba is hamar bekerült a sünözés, ami az alábbi videón is remekül megfigyelhető.

A wamma.hu által felkarolt és gerjeszett rajongói hevület odáig elment, hogy wikipédia szócikk lett belőle, a Facebook-on pedig külön csoportot hoztak létre a sünmániásoknak.

A legújabb fővárosi lap (forrás)

Ha elfáradtak volna a cikkolvasás közben, nyugodtan relaxáljanak egy kis sünözéssel:

A netes folklór remek darabjai közül a kedvencünk a ÁVH-s dobozzsarukkal újrajátszott előállítási jelenet a youtube-on:

Nemcsak online humorforrás, de közéleti kifejezésmód is lett a Sün!-ből. Március végén botrányba fulladt a Heves Megyei Közgyűlés ülése Egerben: a Hospinvest-ellenes hallgatóság nemtetszésének adott hangot, amikor napirendre sem tűzték a kórház ügyét. Többen kijelentették, addig nem mennek haza, amíg a közgyűlés meg nem hozza a Hospinvest elleni határozatot. A biztonsági őrök próbáltak mindenkit kiterelni, kevés sikerrel, mire a helyi rendőrség emberei jöttek a megyeházára intézkedni. Érkezésükre a tömeg hangos "SÜN! SÜN! SÜN!" rigmust skandált.

A Magyar Hírlap március 30-i híre a Börzsöny állatvilágáról szól, de csak látszólag.

A sportba is beszivárgott a Sün!: a Békéscsaba-Ferencváros labdarúgó mérkőzésen egy pályára berohanó szurkoló okozott némi fennakadást, a fialembert kissé lomhán üldöző, majd szigorúan ártalmatlanító biztonságiak produkcióját lelkes sünözéssel jutalmazta a B-közép.

Persze utólag már könnyű okosnak lenni, de a sünözés egyenes következménye volt a rendőrség tavaly őszi nagy taktikaváltásának, amiről többek között mi is beszámoltunk.

sun nivea
A makulátlan bőr titka

A 2006-os októberi zavargások második évfordulójára készülő rendőrségről kiszivárgott, hogy a korábbiakhoz képest új módszerekkel próbálnak megfelelni az utcai harcokban jelentkező kihívásoknak: többek között azt rebesgették, hogy eztán nem állnak le kergetõzni a tüntetõkkel, hanem ügyesen, okosan bekerítik az esetleges rendbontókat, és ha valakit konkrét törvénysértés elkövetésével gyanúsítanak, azt azonnal õrizetbe is veszik.

sun gondocs
Göndöcs Gergely ihletett karikatúrája

A Sün! életérzést Göndöcs karikaturista fogalmazta meg a legplasztikusabban remekművében, a Kevésbé alkalmazott bevetési formációk" című rajzában. A művész a sün alakzatra való rácsodálkozást ("mi az a sül?" - hallatszik is az egyik videóban a kissé meglepett kérdés) jeleníti meg és gondolja tovább, elképzelve, hogy milyen csapaterős alakzatokba rendeződhetnek még a rendőrök, hogy elejét vegyék a kis árpádsávos rendbontónak.

A Zsiráf!, a Vakond!, a Hal!, a Csillagkapu! természetesen csupán az alkotói fantázia terméke, a valóságban Sorfal!, Seprű!, Ék!, Húsdaráló! formációk szerepelnek még a tömegoszlatásra szakosodott rendőrök tarsolyában, legalábbis ezt tudhatjuk meg a jólértesült forrásokból.

A bennfentes információkat megosztó szakértői szövegből kiderül, hogy a "SÜN - másképpen portya vagy elfogó csoport" az nem, más mint egy "több tagból álló autonóm rendõri egység". "Kirohannak és általában egy-egy kiszemelt személy elfogása és azonnali hátraszállítása a feladatuk. Az érdemi feladatot egy vagy két személy látja el, a többi feladata a körkörös fedezés."

sun tray
A tálcára ülő program random kiáltozik  (forrás)

Persze nem kell rögtön mindent elhinni, amit a neten olvas az ember, mert a szöveg szerint az alakzat "magyar neve is érdekes, mert ezt onnan kapta, hogy a római Testudo alakzathoz hasonlóan minden oldaról jövő támadás ellen védekeznek, sõt a pajzsokkal a felülrõl jövöket is hárítani tudják. Azaz szúrnak mint a sün."

Vagy mivel a testudo éppenséggel nem sünt, hanem teknőst jelent, valaki szólhatna a rendőröknek, hogy portyázás közben ezután legyenek szívesek azt kiabálni, hogy Teknőc! Teknőc!