Szlovákgyalázás Oroszlányban
Szlovákgyalázó feliratot festettek az oroszlányi II. Rákóczi Ferenc kultúrház oldalára. Fekete betűkkel a "Slota-Betka die" és az "SK end" feliratot írták festékszóróval a falra. (Az angol felirat szerint az elkövető a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota és feltehetően az oroszlányi szlovák kisebbségi önkormányzat vezetőjének halálát, valamint Szlovákia végét kívánja.)
Szabó Istváné (Erzsébet), az oroszlányi szlovák kisebbségi önkormányzat elnöke jelezte, hogy a rendőrségen ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek, és a feliratot eltüntették. Tájékoztatása szerint szeptember elején a szlovák tájház előtti tájékoztató táblára ragasztószalaggal erősítettek fel egy feliratot magyar és szlovák nyelven, melyben azt kérdezték: "Ma nyelvtörvény, holnap ...?". (A kérdőjel elé egy sárga csillagot rajzoltak.) A felirat a rendőrség akkori állásfoglalása szerint nem volt alkalmas közösség elleni izgatás tényállásának megállapítására.