Papcsák Ferenchez fordultak a pátyi civilek

2010.06.21. 09:32

A törvényesség helyreállítását, illetve a termőföldek spekulatív céllal történő átminősítésének megelőzését kéri a Páty Nem Eladó Civil Összefogás abban a levélben, melyet Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztosnak címeztek.

A Pátyon, Telkiben, illetve a Zsámbéki-medencében élő civilek nevében írott levél elöljáróban összefoglalja a leendő pátyi golffaluval kapcsolatos aggályokat. A civilek szerint Páty önkormányzata olyan szabályozási tervet szavazott meg, amely lehetővé teszi, hogy a budai tájvédelmi körzet közelében, a településtől 2 kilométerre egy golfpályának álcázott, óriási méretű, tájidegen, megközelítőleg 3000 lakást magában foglaló lakópark épüljön.

Akár ötemeletes épületeket is emelhetnének, közel másfél kilométer hosszúságú sorházas beépítést valósítanának meg, bevásárlóközpont, több szálloda, tulajdonképpen a tájba beékelődő új kisváros létesülne - írják az aláírók-, amely nemcsak a Zsámbéki – medence látképét tenné tönkre, hanem veszélyeztetné az itteni élővilágot, „szembe menne” a lakosság többségének akaratával, s véget vetne az eddigi csendnek és nyugalomnak is.

A civilek emlékeztetnek rá: a projekttel kapcsolatban a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa is felemelte a szavát (nyilvánvaló törvénytelenségeket hangoztatva), de javaslatait a pátyi képviselők többsége lesöpörte az asztalról. A golf beruházással összefüggésben alkotmánybírósági, ügyészségi és rendőrségi eljárás is folyamatban van - a hűtlen kezelés gyanúja is felmerült - teszik hozzá a civilek, akik a térség lakossága nevében a pátyi golfváros néven elhíresült projekt kivizsgálására kérik Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztost.