A West Balkánról tárgyalt a kormány
Január végéig előkészítik a jogszabályváltoztatást a West Balkán-tragédia kapcsán készült belügyminisztériumi jelentés tapasztalatai nyomán - jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.
A jelentés szerint vissza kell állítani a korábbi állapotot, amikor a vonatkozó uniós direktíva alapján bizonyos esetekben lehetőség volt a kereskedelmi tevékenység hatósági engedélyeztetésére. Ezt ugyanis 2009-ben enyhítették, azóta elég volt a működéshez egy egyszerű bejelentés. A vizsgálat azt is feltárta, hogy a West Balkán nem volt ismeretlen a hatóságok előtt, tavaly tűzvédelmi hiányosságok miatt be is zárták a szórakozóhelyet.
Navracsics Tibor elmondta, a kormányban munkacsoport alakul, amely január 31-éig előkészíti a szükséges jogszabályt. A munka során vizsgálni fogják a fiatalkorúak alkoholfogyasztását is, de ebben nem elég a szabályozás, a szórakozóhelyek üzemeltetőinek együttműködésére is szükség van - mondta Navracsics.
A munkacsoportban négy tárca vesz részt: a közigazgatási és igazságügyi minisztérium, a fejlesztési minisztérium, a nemzetgazdasági minisztérium és a belügyminisztérium, mondta el csütörtök délutánTállai András, a belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, miután egyeztető fórumot tartott a szórakozóhelyek engedélyezési szabályainak szigorítását kezdeményező polgármesterekkel és az országos önkormányzati érdekszövetségek vezetőivel.
Tállai szerint az egyeztetésen abban állapodtak meg, hogy sokkal szigorúbb előzetes kontrollra van szükség, és erősíteni kell a tevékenység, működés ellenőrzését is a szórakozóhelyeknél. A polgármesterek, jegyzők azt is javasolták, hogy szigorúbbak legyenek a szankciók is, például emelkedjen a kiszabható bírság, azt esetleg igazítsák a bevételhez. A főpolgármesteri hivatal kabinetvezetője felvetette, hogy jöjjön létre egy koordinációs ellenőrzési iroda Budapesten.
Jelenleg egy háromezres nagyságrendű rendezvénynél nem várható el, hogy a jegyző és két-három kollégája kimenjen, és rendet teremtsen, mondta Tállai. Ezen a véleményen van Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere is, aki részt vett az egyeztetésen. Láng Zsolt szerint ezért kezdeményezték többen, többek közt ő is a koordinációs ellenőrzési iroda létrehozását, amely összefogná a fővárosi kerületek szakhatóságait és irányítaná az ellenőrzéseket.