Taxisokat rabolt ki egy budapesti pár

2013.02.21. 10:38 Módosítva: 2013.02.21. 10:58

A főváros XI. kerületében őrizetbe vettek egy 30 éves budapesti férfit és egy 20 éves nőt, akik a rendőrök megalapozott gyanúja szerint kiraboltak egy taxist szerdán hajnalban, olvasható a police.hu-n.

A pár a Boráros téren szállt be egy autóba, majd miután a sofőrt egy XI. kerületi kietlen területre irányították, megfenyegették, bántalmazták, és elvették tőle a pénzét, mobiltelefonját.

A nyomozók tíz órán belül megtalálták a tetteseket, a házkutatáskor előkerült a taxis mobilja.

Kiderült, hogy M. Zsolt és M. Vivien korábban a XVIII. kerületben hasonló rablást követett el.

Február 5-én este az Örs vezér terén, egy droszton rabolt ki egy taxist egy ismeretlen, 25-30 év közötti férfi. A sofőr ellenállt, ezért a támadó többször megszúrta. Őt még keresik a rendőrök.

Ebben az ügyben fegyelmi eljárás is indult, mert a megszúrt taxis próbálta hívni a 112-es segélyhívó vonalat, de az folyamatosan foglaltat jelzett. Később a taxis kollégáinak sikerült elérniük a rendőrségi ügyeletest, de ő azt mondta, hívják közvetlenül a mentőket, mert neki sem veszik fel hamarabb a telefont.