Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Szegeden tüntettek a verespataki aranybánya ellen

2004.11.19. 20:28
Kapcsolódó cikkek (1)
Tiltakozó megmozdulást tartott számos környezetvédelmi aktivista a szegedi városháza előtt, a Verespatakra tervezett aranybánya ügyében - jelenti a HavariaPress. A csongrádi megyeszékhelyen pénteken zöld napot szerveztek, melynek keretében a több környezetvédelmi szervezet képviselői tartottak előadásokat. A hazai problémák mellett elsősorban a romániai kisvárosban létesítendő aranybányáról esett szó. Makrai László, szegedi ökológus ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy Románia már létező, veszélyes bányaüzemei mellett Verespatakon minden eddiginél nagyobb, cianidos technológiát alkalmazó aranybánya létrehozásának előkészületei folynak.

Mint mondta, a beruházó mindezt annak dacára teszi, hogy a Magyar Tudományos Akadémia, sőt a Román Tudományos Akadémia, valamint több nemzetközi szervezet is egybehangzóan azt állítja, hogy a bánya veszélyeztetné a régióban élők biztonságát, a kulturális ér természeti örökség fennmaradását. Ezzel szemben a román szaktárca friss közleményében rámutatott arra, hogy a beruházás sorsa nem a nyilvános vita, hanem kizárólag a hatályos jogszabályok alapján fog eldőlni.

Számos szaktekintély úgy véli, hogy az uniós csatlakozási tárgyalásokat mindaddig nem szabad lezárni Romániával, amíg annak kormánya nem biztosítja, hogy a jövőben ne gyarapodjék az ország veszélyes létesítményeinek száma, illetve a kockázatok mértéke. Az Európai Tanács várhatóan december elején tárgyalja meg a lezáratlan csatlakozási ügyeket. A környezetvédők azért tartják szükségesnek a magyar kormány figyelmét, mert a lezáráshoz szükség van a tagországok egyhangú döntésére is. Mindezek miatt a Csongrád megyei környezetvédők késő délután tiltakozó megmozdulást tartottak a városháza előtt, ahol a tüntetők kifogásolták a magyar kormány eddigi tétlenségtét is.